Jelentkezési felhívás

SZERVEZZ TEKERJ A ZÖLDBE! BRINGATÚRÁT!

Jelentkezési felhívás

  Átmeneti forráshiány miatt, jelenleg nem tudunk több túratervet támogatni!

A Tekerj a Zöldbe! kerékpártúra sorozat keretei között évi több mint 200 családbarát kerékpártúra megszervezésére keresünk túraszervezőket országszerte.

A Tekerj a Zöldbe! célja, hogy népszerűsítse a kerékpározást mindenki számára teljesíthető, könnyű, vezetett, 26-40 fős kerékpártúrákkal. A távok teljesítéséhez nem kell sportolói múlt, kortól és erőnléttől függetlenül bárki könnyedén végig tud tekerni a 20-60 kilométeres túrákon. A Tekerj a Zöldbe! kerékpártúra sorozattal szeretnénk elérni, hogy a felkapott kerékpáros turisztikai desztinációkon túl további, alternatív útvonalakat is megismerjenek az érdeklődők. A kerékpártúrázás szeretetének erősítése mellett a túrák célja, hogy a résztvevők felfedezzék környezetük rejtett kincseit, a helyi attrakciókat, valamint hogy elsajátítsák a közlekedésbiztonság alapjait.

A Tekerj a Zöldbe! kerékpártúra sorozat a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség – Maketusz szervezésében, helyi szervezetek bevonásával az Aktív Magyarország támogatásával valósul meg.

JELENTKEZZ TÚRASZERVEZŐNEK!

Magánszemélyek vagy olyan számlaképes vállalkozási formák jelentkezését várjuk, akik jogosultak a szolgáltatás nyújtására vonatkozó számla kiállítására és vállalják, hogy szerveznek egy vagy több kerékpártúrát, minimum 26 fő részére eseményenként nettó 60.000 Ft támogatás fejében az alábbi feltételek szerint:

  • A túrák ajánlásunk alapján 20-60 km hosszúak, és maximum 200 méter szintkülönbséggel rendelkeznek, ettől indokolt esetben el lehet térni, de fontos, hogy kevés tapasztalattal, sportolói múlt nélkül is, bárki számára teljesíthető táv legyen.
  • Az útvonal kijelölésénél szempont az, hogy kezdő, kevésbé gyakorlott bringások is meg tudják tenni, vagy akár utánfutóval és gyereküléssel is teljesíthető legyen, valamint az is, hogy lehetőleg a kevésbé ismert útvonalakat is bemutassa, kerülje a kerékpárral amúgy is zsúfolt utakat (pl.: főszezonban Velence, Balaton, Tisza-tó, Dunakanyar).
  • A kerékpártúrát tapasztalattal és helyismerettel rendelkező túravezető vezesse.
  • Be kell vonni valamilyen kulturális programelemet a túrába, pl.: műemlék, tájház, természeti vagy épített érték, rendezvények.
  • Egy túraszervező több túrát is szervezhet, és egy útvonalat többször is meg lehet hirdetni.
  • A nettó 60.000 Ft támogatási összeg kifizetésének feltétele, hogy a kerékpártúrán minimum 26 fő részt vegyen, amennyiben ez valamely külső körülmény miatt mégsem teljesül, de a szervezők bizonyítják, hogy elkövettek mindent a túra sikeressége érdekében és megindokolják az alacsony részvételi számot a minimum 18 fő részvételével zajló kerékpártúrákért nettó 40.000 Ft támogatás igényelhető. Ennél alacsonyabb létszám esetén a túrát semmilyen körülmények között nem tudjuk támogatni. A 40 főnél több résztvevővel zajló kerékpártúrákat nettó 80.000 Forinttal támogatjuk.
Résztvevők számaTámogatás összege
18-25 főNettó 40.000 Ft
26-40 főNettó 60.000 Ft
40 fő felettNettó 80.000 Ft

 

  • A túraszervező a túraszervezésért maximum 2000 Forint részvételi díjat határozhat meg. A kerékpártúrán felmerülő minden egyéb tervezett költség (pl.: étkezés, belépőjegy) opcionális kell, hogy legyen a résztvevők számára és tételesen fel kell tüntetni a túraleírásban.
  • A kerékpártúra kommunikációjában minden esetben meg kell említeni a Tekerj a Zöldbe! túrasorozatot, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséget, mint szervezőt és az Aktív Magyarországot, mint támogatót, valamint fel kell tüntetni logóikat. A logók letölthetőek az alábbi linkekre kattintva: Maketusz, Aktív Magyarországés Tekerj a Zöldbe!.
  • A túraszervezőnek létre kell hoznia egy Facebook eseményt cége, szervezete vagy saját Facebook oldalán keresztül az alábbiak szerint:
  • Az esemény nevében szerepeljen, hogy „Tekerj a Zöldbe!”
  • Az esemény borítóképén szerepeljen a Maketusz, az Aktív Magyarországés a Tekerj a Zöldbe! logó, a borítókép lehet saját készítésű vagy használhatóak az előre elkészített sablon
  • Az esemény legyen publikus, mindenki számára elérhető, látható, nyilvános vendéglistával.
  • Az esemény leírásban szerepeljen:
    • Útvonal
    • Terepviszonyok
    • Táv
    • Menetidő
    • Támogatás tényére vonatkozó mondat: “A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósul meg.”
  • A kerékpártúrát követő 5 napon belül az eseményt szervező Facebook profilon meg kell osztani egy rövid, szabadstílusú túrabeszámolót a #tekerjazöldbe hashtag használatával és 2 hangulat fotóval egy publikus posztban.
  • A kerékpártúrát követő 5 napon belül fel kell tölteni a túradokumentációt a tekerjazoldbe.hu oldalon a túraszervezői profilba:
    • 5 fénykép (minimum egy csoportkép, amin minden résztvevő látszódik, és további képek a résztvevőkről a túra jellegzetes pontjain)
    • Pontos létszám
    • A Facebookon megosztott túrabeszámoló linkje (rövid, szabadstílusú túrabeszámoló a #tekerjazöldbe használatával és 2 hangulat fotóval)
    • Túrabeszámoló (minimum 1500 karakter – Mit írjak a beszámolóba?)
  • A megbízási- és a keretszerződések alapján szervezett túrák kifizetése csak a papíralapú, aláírt szerződések irodánkba (​1026 Budapest Trombitás út 22. Fszt. 2.) való beérkezése után valósulhat meg.

Mielőtt nekiállnál a Tekerj a Zöldbe! kerékpártúra szervezésnek olvasd el figyelmesen a Hogyan szervezz „Tekerj a Zöldbe” kerékpártúrát? kisokost, amiben összeírtuk a túraszervezés főbb lépéseit.

 

 JELENTKEZÉS MENETE

A SZERVEZŐKNEK menüpontban, a REGISZTRÁCIÓRA kattintva hozz létre egy Tekerj a Zöldbe! túraszervezői profilt, ha még nem regisztráltál a tavalyi évben!

A BEJELENTKEZÉS almenüben, jelentkezz be a Tekerj a Zöldbe! túraszervezői profilodba, válaszd ki a TÚRA FELTÖLTÉSE menüpontot és add meg a Tekerj a Zöldbe! kerékpártúra nevét, helyszínét, időpontját, főbb adatait és az esemény Facebook linkjét. A túratervezetet minimum 14 nappal a túra előtt fel kell tölteni.

Feltöltés után a túratervezetet átnézzük, és amennyiben megfelel minden elvárásnak, egy héten belül jóváhagyjuk, és elkészítjük a megrendelőt cégek/szervezetek esetében, vagy a megbízási szerződést magánszemélyek esetében, amit a profilodból tudsz majd letölteni. A jóváhagyásról e-mailben értesítünk. Amennyiben nem kaptad meg e-mailünket, ellenőrizd a SPAM mappát!

A Tekerj a Zöldbe! túra jóváhagyását követően egy feladatod van:

Szervezz egy szuper kerékpár túrát!

 

ELSZÁMOLÁS

A kerékpártúrát követő 5 napon belül lépj be újra a Tekerj a Zöldbe! profilodba, és a lezajlott esemény szerkesztését kiválasztva töltsd fel a túradokumentációt:

  • 5 fénykép (minimum egy csoportkép, amin minden résztvevő látszódik, és további képek a résztvevőkről a túra jellegzetes pontjain)
  • Pontos létszám
  • A Facebookon megosztott túrabeszámoló linkje (rövid, szabad stílusú túrabeszámoló a #tekerjazöldbe használatával és 2 hangulat fotóval)
  • Túrabeszámoló (minimum 1500 karakter – Mit írjak a beszámolóba?)

A dokumentációt átnézzük, majd e-mailben értesítünk, ha elfogadtuk és le tudod tölteni a teljesítési igazolást a Tekerj a Zöldbe! túraszervezői profilból. Magánszemélyek esetében a megbízási díjat a teljesítési igazolás kiállítását követő hónap 10.-ig utaljuk. Számlaképes vállalkozási forma esetében a számlát a teljesítési igazolás alapján állítsd ki az alábbiak szerint és 15 napon belül utaljuk a támogatás összegét:

Számlázási cím: MAGYAR KERÉKPÁROS TURISZTIKAI SZÖVETSÉG

Székhely: 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1.

Adószám: 18877410-1-18

Számla tárgya: Tekerj a Zöldbe! kerékpártúra szervezés

Fizetési határidő: 15 nap

Megjegyzés: Túra neve és időpontja

A papíralapú számlákat kizárólag akkor tudjuk kifizetni, ha beérkezik hozzánk eredetiben is.

 TOVÁBBI TUDNIVALÓK

  •  A túra esetleges elmaradásáról, halasztásáról a túraszervező azonnal értesíti a túra résztvevőit, a Maketuszt és kommunikálja a Facebook eseményben.
  • A Maketusz és az Aktív Magyarország képviselői személyesen is megjelenhetnek a túrákon.
  • A túraterveket a beérkezés sorrendjében bírálja el a Maketusz és arról legkésőbb a beküldést követő 6 napon belül írásos visszajelzést küld a túraszervező részére.
  • A túraterveket beérkezési sorrendben bíráljuk el és 2024 első 35, túraszervezőnként maximum 3, kiírásnak megfelelő túraterv megvalósítása nyer támogatást. Minden további túraterv várólistára kerül. A túrákat 2024 május 31-ig kell megvalósítani.
  • ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
X